Artist
Dávid Szatory
1987. június 21-én születtem Budapesten.
Tanulmányaimat drámatagozatos középiskolában végeztem, majd az érettségi megszerzése után felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetemre.
Gálffi László osztályában végeztem 2010-ben.
2010 szeptemberétől a Nemzeti Színház társulatának vagyok tagja.
Gyerekkorom óta érdekel a színház, és a…
Current programs
No program is currently running.
1987. június 21-én születtem Budapesten.
Tanulmányaimat drámatagozatos középiskolában végeztem, majd az érettségi megszerzése után felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetemre.
Gálffi László osztályában végeztem 2010-ben.
2010 szeptemberétől a Nemzeti Színház társulatának vagyok tagja.
Gyerekkorom óta érdekel a színház, és a színészettel való foglalkozás. Még középiskolás koromban volt szerencsém a Bárka Színház falain belül először belekóstolni, milyen érzés is színházban létezni, színpadon játszani, és nem csak osztálytársak, hanem közönség előtt is. Akkor szilárdult meg bennem véglegesen annak a gondolata, hogy szeretném erre feltenni az életem. Most a Nemzeti Színház falain belül ismerkedem tovább, az azóta már “szakmává” vált szenvedéllyel.
Jelenlegi szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:
Vesztegzár a Grand Hotelben - Bármixer
Bánk bán - junior - - Mikhál
Berzsián és Dideki - Aggszakáll
Úri muri - Fancsali
Lear király
Három nővér - Fedotyik, Alekszej Petrovics, hadnagy
Magyar ünnep - Weiner Ottó, segédlelkész, Janka öccse
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Szentivánéji álom - Mendelssohn és Shakespeare együtt
Korábbi szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:
A gyújtogatók - FIÚ, Ferike
_Így szerettek ők – Ady Endre / felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán
Kultúrbrigád- Diósy Ödön
*A félelem megeszi a lelket / Rainer Werner Fassbinder / Kultúrbrigád-Átrium
Kultúrbrigád- Actor/Actress
*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket - Nyilvános főpróba
Kultúrbrigád- Actor/Actress
A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Bruno / Gruber / Hedwig / Berger / Ügyeletes orvos
A FÉLELEM MEGESZI A LELKET / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Bruno / Gruber / Hedwig / Berger / Ügyeletes orvos
Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Bernard Woolley, személyi titkár
EGY, KETTŐ, HÁROM - vígjáték egy részben - A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadása
Kölcsey Központ- Antal
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Actor/Actress
George Simenon-Vörös Róbert: Fej nélküli holttest (Maigret különös esete)
Ferencvárosi Pinceszínház- Actor/Actress
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)
Nemzeti Színház- Siczynski, Viktor Jerzabek alhadnagy, Paul, Cárnő
IGENIS, MINISZTERELNÖK ÚR! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Bernard Woolley, személyi titkár
Igenis, miniszterelnök úr! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Bernard Woolley, személyi titkár
Katona J: BÁNK BÁN - Junior , nyilvános főpróba! Alföldi Róbert rendezése
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Mikhál bán
Katona József: BÁNK BÁN - junior, Alföldi Róbert rendezése
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Solom
Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Actor/Actress
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Antal
Závada Pál: Magyar ünnep, A Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház közös produkciója
Müpa- Weiner Ottó, segédlelkész, Janka öccse
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.

