Person
Márton Lombos
Énekes, előadó, dalszövegíró, zenei projektek vezetője, producer, rádiós- és tv-s műsorvezető.
A Pécsi és a Miskolci Egyetem hallgatója volt, ahol kulturális menedzsmentet és pszichológiát tanult. A Warpigs után a Fixtévénél dolgozott szerkesztő és műsorvezetőként, többek között zenei műsorokban.
2002-től kifejezetten popdalokra ír szövegeket. Kezdetben a…
Nuværende programmer
Der er p.t. ingen forestillinger
Énekes, előadó, dalszövegíró, zenei projektek vezetője, producer, rádiós- és tv-s műsorvezető.
A Pécsi és a Miskolci Egyetem hallgatója volt, ahol kulturális menedzsmentet és pszichológiát tanult. A Warpigs után a Fixtévénél dolgozott szerkesztő és műsorvezetőként, többek között zenei műsorokban.
2002-től kifejezetten popdalokra ír szövegeket. Kezdetben a Back2Blacknek, Emiliónak, Berynek, Ádok Zoltánnak, később kibővül a kör. A Megasztárosok (Gáspár László, Tóth Vera, Nagy Adri, Fivérek) és az X-Faktorosok (Takács Nikolas, Oláh Gergő, Benji, Tarány Tamás) mellett számos hazai előadó készít vele dalt: a Hooligans, Náray Erika, Bereczki Zoltán, Kökény Attila, Nika (énekesnő), Nagy Laci "Gitano", Charlie, Rácz Kati, Völgyi Zsuzsi, Tarcsi Zoltán "Jolly", Herceg Dávid és Tóth Andi, stb, de jazzelőadók, word music-produkciók és kamarazenekarok is előadják a szövegeit.
Színházi darabok dalaihoz is készít szöveget (Kölcsönlakás, Somnakaj, Narancs Revü), zenei vezetőként dolgozott a Gólem Színház és a Dumaszínház közös produkciójában, a Zs-kategóriában, Tallós Rita Anyatigrisek című darabjában, az Orfeum vacsoraszínház darabjaiban (Anyád kínja, Apád füle, Ágyban párban), de ebben a minőségben gyerekdarabokat is készít (Bing nyuszi show).
2008 óta 5LETSZOBRÁSZ néven alkotói kurzusokat is tart.
2014-ben jelent meg a Juhász Attila Jazz Quartettel közösen készített Voodoopest lemezük, amelyet a szakmai zsűri Fonogram díjra jelölt. A produkció 2018-ban feloszlott, azóta szabadúszó előadó.
A Menopauza című darab dalszövegírója.
Rendszeresen zsűrizik amatőr zenei tehetségkutatókon.
2022-től kezdve mentora és kurátora a kisharsányi Góré művésztábornak, de projektvezetőként több zenei programot menedzsel (MiXit! - Fiatal Hangmérnökök Csatája, Palóc Futam - Öröm a zene tehetségkutató)
A SZERZŐK (Magyar Dalszerzők és Dalszövegírók Egyesülete) elnökségi tagja.
Díjak, elismerések:
Rock Gyermekei tábor: legjobb szöveg (1996)
A Jazz utca 10. 2010-ben nemcsak a legjobb szöveg volt a Jazzy zsűrije szerint, de a legjobb dal díját is megnyerte vele szerzőtársaival.
90.9 Jazzy Jazzdalverseny a Szappanbuborékkal Artisjus különdíjat kapott két szerzőtársával (Bársony Bálint, Havas Lajos). (2011)
A szakmai zsűri megítélése alapján, Gátos Ivánnal írt dalukért (Hangolj rám) a legjobb dalszöveg díját hozta el. (2012)
A Group'n Swingnek írt Retikül bejutott az Eurovíziós előválogatottba (egészen a középdöntőig), és a dal az MTVA által működtetett csatornákon sugárzott, népszerű műsorának – a Ridikülnek – lett főcímzenéje. (2014)
Oláh Gergő juttatta el dalszövegét az Eurovíziós előválogató középdöntőjéig. (2015)
A Menopauza elhozta a Vidor fesztiválról a Gelsomina díjat (legjobb zenés előadás)(2019)
Magyar Marketing Szövetség Gyémánt díja - Góré művésztábor (2023)
Artisjus-díj - Az Év Könnyűzenei Szövegírója (2025)
Anyád Kínja
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Anyád Kínja
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Anyád Kínja
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Anyád Kínja
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Anyád Kínja - avagy az anyaság, és ami mögötte van
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Anyád kínja – szórakoztató jelenetek 4 nőről
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Anyám az őrületbe kerget
6szín- Zene
Anyám az őrületbe kerget - anya-lánya stand-up
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zene
Anyatigrisek
Freelusion Kft.- Dalok fordítása
Anyatigrisek
Móricz Zsigmond Színház- Zenei vezető; Dalok fordítása
Anyatigrisek
MOMkult- Dalok fordítása
Anyatigrisek
Freelusion Kft.- Dirigent
APÁD F...ÜLE - OUTDOOR (SZABADTÉRI) SISI NYÁRI SZÍNHÁZ
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- zenei vezető, dalszövegíró
Apád Füle - komédia férfiakról
Általános- Zenei vezető, dalszövegíró
APÁD FÜLE - zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- Zenei vezető, dalszövegíró
APÁD FÜLE - Zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- Zenei vezető, dalszövegíró
APÁD FÜLE - Zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- Zenei vezető, dalszövegíró
APÁD FÜLE - Zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- zenei vezető, dalszövegíró
APÁD FÜLE - zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- zenei vezető, dalszövegíró
APÁD FÜLE - Zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- Zenei vezető, dalszövegíró
Apád füle – színház estebéddel
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Menopauza
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Dalszöveg
Menopauza
Móricz Zsigmond Színház- Dalszöveg
Menopauza
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Dalszöveg
Menopauza
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Dalszöveg
Menopauza Exclusive
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Dalszöveg
Menopauza-BÁKK Nyári Kultúrkavalkád
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Dalszöveg
Mézesvölgyi Nyár - Menopauza
Broadway Ticket Hungary Kft..- Dalszöveg
Nyári vacsoraszínház - Apád Füle
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Nyári vacsoraszínház – Anyád kínja
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Sax-O-Funk “STENQUE” lemezbemutató koncert
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Zeneszerző, dalszövegíró
Sue Fabisch: Anyatigrisek
Városmajori Szabadtéri Színpad- Dalok fordítása
Sue Fabisch: Anyatigrisek - a musical
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Dalok fordítása
Sue Fabisch:Anyatigrisek
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Zenei vezető, dalok fordítása
Színházi előadás estebéddel: Anyád kínja
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Vacsoraszínházi előadás - Ágyban Párban
Orfeum Club- Dirigent
Vacsoraszínházi előadás - Anyád kínja
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Vacsoraszínházi előadás - Apád Füle
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Vacsoraszínházi előadás: Anyád kínja
Orfeum Club- Zenei vezető, dalszövegíró
Anbefalinger
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.

