Artist
Péter Orth
Színművész.
Első színpadi sikerét 9 évesen aratta Nyilas Misi szerepében Kecskeméten. Középiskolába a Bolyai János Gimnáziumba járt, ahol sporttagozaton tanult, majd Baján érettségizett. Felvették a Veszprémi Egyetem anyagmérnök szakára, azonban fél év után úgy döntött, hogy a színészi pályára lép. 2004-2008 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen…
Current programs
No program is currently running.
Színművész.
Első színpadi sikerét 9 évesen aratta Nyilas Misi szerepében Kecskeméten. Középiskolába a Bolyai János Gimnáziumba járt, ahol sporttagozaton tanult, majd Baján érettségizett. Felvették a Veszprémi Egyetem anyagmérnök szakára, azonban fél év után úgy döntött, hogy a színészi pályára lép. 2004-2008 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult, ahol osztályfőnökei Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor voltak, majd 2008 -2010 között a budapesti Nemzeti Színházban játszott. 2010-től újra Kecskeméten játszik,és a Katona József Nemzeti Színház tagja.
Díjak, elismerések:
Pék Matyi-díj (2011)
Latabár-díj (2011)
ESTem-díj (2012, 2015)
Junior Prima díj (2014)
Gábor Miklós-díj (2024)
Szerepeiből:
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Billy Babbit) - 2019/2020
Eugene O'Neill: Amerikai Elektra (Orin) - 2019/2020
László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Kádár úr) - 2019/2020
William Shakespeare: Othello, a néger mór (Cassio, a hadnagya ) - 2018/2019
Bertolt Brecht: Baal (Eckart) - 2018/2019
Arthur Miller: Az ügynök halála (Biff) - 2018/2019
Juhász Levente - Galambos Attila - Szente Vajk: A beszélő köntös (Lestyák Mihály) - 2018/2019
Alfred Jarry: Übü (Bugrislav királyfi) - 2017/2018
Michael Frayn: Függöny fel! (Garry Lejeune) - 2017/2018
Federico García Lorca: Vérnász (Vőlegény) - 2017/2018
Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Edvin herceg ) - 2017/2018
Szép Ernő: Vőlegény (Lala, hetedikes gimnazista) - 2016/2017
Németh Virág - Donizetti: A manóvizsga (Prüsző) - 2016/2017
Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov) (Kirill Porfirjevics Glagoljev, Glagoljev fia) - 2016/2017
Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Baracs István, mérnök) - 2016/2017
Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János vitéz (Kukorica János) - 2016/2017
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Cserházy) - 2015/2016
William Shakespeare: Hamlet (Laertes, Polonius fia) - 2015/2016
Fazekas István: A megvádolt (Ügyész) - 2015/2016
Müller Péter Sziámi - Müller Péter - Tolcsvay László: Isten pénze (Fiatal Scrooge) - 2015/2016
Déry Tibor: Az óriáscsecsemő (I. Újszülött) - 2014/2015
Georges Feydeau: Balfék (Samuel Soldignac, drámaíró) - 2014/2015
Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Dorozsmay Pista) - 2014/2015
Molnár Ferenc: Liliom (Liliom) - 2014/2015
Eugene O'Neill: Hosszú út az éjszakába (Jamie) - 2013/2014
Ray Cooney: Páratlan páros 2. (Gevin Smith) - 2013/2014
Peter Buckman: Most mindenki együtt (Keith) - 2013/2014
Fazekas Mihály - Schwajda György: Lúdas Matyi (Díszletliba) - 2013/2014
William Shakespeare: A vihar (Ferdinand, a nápolyi király fia) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Titta Nane, (Giambattista), fiatal halász) - 2012/2013
Bertolt Brecht: Angliai második Edward élete (Gaveston, Lightborn) - 2012/2013
Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013
Kaffka Margit: Hangyaboly (Kapossy) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Titta Nane, (Giambattista), fiatal halász) - 2011/2012
Csiky Gergely: Buborékok (Tamás, fia) - 2011/2012
Richard Crane: Karamazov testvérek (Szereplő) - 2011/2012
William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Alsemero, nemes, később Beatrice férje) - 2011/2012
Galambos Attila - Szemenyei János - Réczei Tamás: Winnetou (Old Shatterhand) - 2011/2012
Katona József: Bánk bán (Ottó, Berchtoldnak a merániai hercegnek fia,Gertrudisnak testvéröccse) - 2011/2012
Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok (Leo Clark) - 2010/2011
Carlo Goldoni: Hebehurgya hölgyek (Rinaldo gróf) - 2010/2011
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Lucrezio, egyetemi hallgató ) - 2010/2011
Somerset Maugham: Csodás vagy, Júlia (Tom Fennell) - 2010/2011
Alain Boublil - Claude-Michel Schönberg: A nyomorultak (Munkás, Marius, Courfeyrac, Rab, Kocsmás, Polgár, Paraszt, Dauphin) - 2010/2011
William Shakespeare: Lear király (Szereplő) - 2009/2010
Lázár Ervin: Berzsián és Dideki (Főszakáll) - 2009/2010
Katona József: Bánk bán - Junior (Simon bán, Melinda bátyja, Simon bán, Melinda bátyja) - 2008/2009
John Webster: Amalfi hercegnő (Pescara) - 2008/2009
Botho Strauss: A park (Fiú 2.) - 2008/2009
Remenyik Zsigmond: Pokoli disznótor (Bíró) - 2007/2008
Molière: Úrhatnám polgár (Jourdain inasa) - 2007/2008
Filmes és televíziós szerepeiből:
Ki vagy te (magyar sorozat, 2022)
A mi kis falunk (magyar sorozat, 2020)
200 első randi (magyar sorozat, 2019)
Drága örökösök (magyar sorozat, 2019)
Korhatáros szerelem (magyar sorozat, 2018)
Holnap Tali! (magyar websorozat, 2017)
Disznóvágás (magyar kisjátékfilm, 2016)
Isten szolgája: Sándor István szalézi vértanú (magyar rövid játékfilm, 2013)
Uszodai tolvaj színész (magyar kisjátékfilm, 2007)
A manóvizsga
Pécsi Nemzeti Színház- Prüsző
A manóvizsga
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Prüsző
A megvádolt
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ügyész
A nyomorultak
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Courfeyrac /Rab/Paraszt/Munkás/ Polgár/Kocsmás/Dauphin
A Nyomorultak - Szilveszter
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Dauphin
A park
Nemzeti Színház zRt.- Fiú 2.
A park
Nemzeti Színház- Fiú 2.
A revizor
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Pjotr Ivanovics Dobcsinszkij, földbirtokos
A tehetséges Mr. Ripley
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Tom Ripley
A trón
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Garai
A vihar
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ferdinand, a nápolyi király fia
Amerikai Elektra
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Orin
Anconai szerelmesek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Lucrezio, egyetemi hallgató
Anconai szerelmesek
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- LUCREZIO, egyetemi hallgató
Angliai Második Edward élete
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Gaveston
Apátlanul
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kirill Porfirjevics Glagoljev, Glagoljev fia
Átváltozások
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Alsemero
Az Ég tartja a Földet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Volker
Az Ég tartja a Földet.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Volker
Az óriáscsecsemő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- I. Újszülött
Balfék
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Narcisse Soldignac
Balfék
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Soldignac
BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Samuel Soldignac, drámaíró
Bánk bán
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ottó, Berchtoldnak a merániai hercegnek fia,Gertrudisnak testvéröccse
Bánk bán
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ottó, Berchtoldnak a merániai hercegnek fia,Gertrudisnak testvéröccse
BÁNK BÁN
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Ottó
Bánk bán - Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ottó, Berchtoldnak a merániai hercegnek fia,Gertrudisnak testvéröccse
Buborékok
Nemzeti Színház- Róbert, Solmayék gyermeke
Buborékok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Tamás, fia
Buborékok
Nemzeti Színház zRt.- Róbert, Solmayék gyermeke
Buborékok - Kecskemét VSZF 2012
Thália Színház- Tamás, fia
Chioggiai csetepaté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Titta Nane, (Giambattista), fiatal halász
Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Titta Nane, (Giambattista), fiatal halász
Chioggiai csetepaté - Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Titta Nane, (Giambattista), fiatal halász
Csárdáskirálynő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Edvin herceg
Csodás vagy Júlia
Karinthy Színház- Tom Fennell
Csodás vagy, Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Tom Fennell
Csókos asszony
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Dorozsmay Pista
Dorottya
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Cserházy
Egy csók és más semmi
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Péter
Egy csók és más semmi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Péter
Elisabeth
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ferencz József
Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Samuel Soldignac, drámaíró
Frankenstein-terv
Pécsi Nemzeti Színház- Actor/Actress
Függöny fel!
Szarvasi Vízi Színház- Garry Lejeune
Függöny fel!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Garry Lejeune
Goldoni: A háború
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Don Fabio, zászlós
Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Titta-Nane, fiatal halász
Hamlet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Laertes, Polonius fia
Hangyaboly
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Kapossy
Hangyaboly
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kapossy
Hangyaboly
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kapossy
Három nővér
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kuligin, Fjodor Iljics, tanár, Mása férje
Hebehurgya hölgyek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rinaldo gróf
Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rinaldo gróf
Hosszú út az éjszakába
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jamie
Hosszú út az éjszakába
Nemzeti Színház- Actor/Actress
Hosszú út az éjszakába - a Kecskeméti Katona József Színház előadása
Budaörsi Latinovits Színház- Jamie
Hosszú út az éjszakába (Egy hosszú nap elutazik az éjszakába)
Katona József Színház- Actor/Actress
Illatszertár
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kádár úr
Isten pénze
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Fiatal Scrooge
János vitéz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kukorica János
János vitéz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kukorica János
JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben - A kecskeméti Katona József Színház előadása
Kölcsey Központ- Kukorica János
Kaffka M: Hangyaboly
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Kapossy
KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Kapossy
Káprázatos kisasszonyok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Leo Clark
Karamazov testvérek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Actor/Actress
Katona J: BÁNK BÁN - Junior , nyilvános főpróba! Alföldi Róbert rendezése
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Simon bán
Katona József: BÁNK BÁN - junior, Alföldi Róbert rendezése
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Simon
Kőszívű
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- BARADLAY RICHÁRD
Kőszívű 50.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- BARADLAY RICHÁRD
Leányvásár
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Fritz, Rottenberg fia
Légy jó mindhalálig
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Török János
Lehár Ferenc: LUXEMBURG GRÓFJA
Margitszigeti Színház- Armand Brissard, festő
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Actor/Actress
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Actor/Actress
Lúdas Matyi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Díszletliba
Luxemburg grófja
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Armand Brissard, festő
Luxemburg grófja
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Armand Brissard, festő
Ma este megbukunk
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Krisz, a rendező, ő játssza Carter felügyelőt
Macbeth
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Macbeth
Mágnás Miska
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Baracs István, mérnök
Mágnás Miska
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Baracs István, mérnök
Maugham: Csodás vagy, Júlia
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Tom Fennell
Meddig él egy fa? - Örkény 100
Vígszínház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Mesél a bécsi erdő
Nemzeti Színház zRt.- Erik
Most mindenki együtt
Nemzeti Színház- Actor/Actress
Most mindenki együtt!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Keith
MUNDRUCZÓ KORNÉL — BÍRÓ YVETTE: FRANKENSTEIN TERV
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Actor/Actress
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Frankenstein-terv
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Actor/Actress
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Frankenstein-terv
Gyulai Várszínház- Rudolf
Mundruczó Kornél-Bíró Yvette: Frankenstein-terv az Átriumban
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Actor/Actress
Othello, a néger mór
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Cassioa hadnagya
Páratlan páros 2
Szarvasi Vízi Színház- Gevin Smith
Páratlan páros 2.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Gevin Smith
PÁRATLAN PÁROS 2. - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Gevin Smith
Pókháló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jeremy Warrender
Pokoli disznótor
Nemzeti Színház zRt.- Bíró
Proton Színház/Mundruczó Kornél: Frankenstein terv
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rudolf
Puskás X Kőszívű musicalkoncert
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Ray Cooney: Páratlan Páros 2.
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Gevin Smith
Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Old Shatterhand
Rómeó és Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mercutio, a herceg rokona, Rómeó barátja; Tybalt, Capuletné unokaöccse
Shakespeare: Lear – bemutató
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Actor/Actress
Sorsjáték
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rinaldo gróf
Szerelmes Shakespeare
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Marlowe
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical
Margitszigeti Színház- VOLKER
Tigris és hiéna
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Saul, Predszláva gyermeke
UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Titta Nane, (Giambattista), fiatal halász
UDVARSZÍNHÁZ - Csodás vagy Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Actor/Actress
UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rinaldo gróf
Vassza Zseleznova - Kivétel és a szabály
Nemzeti Színház- Prohor, a bátyja, Pjatyorkin, matróz, Pjatyorkinok, A második karaván vezetője
Vassza Zseleznova / A kivétel és a szabály
Nemzeti Színház zRt.- Prohor, a bátyja, Pjatyorkin, matróz, Pjatyorkinok, A második karaván vezetője
Vőlegény
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Lala, hetedikes gimnazista
VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly
Thália Színház- Kapossy
VSZF 2014. (Kecskemét) Hosszú út az éjszakába
Thália Színház- Jamie
VSZF 2017. Apátlanul (Kecskemét)
Thália Színház- Kirill Glagoljev
Winnetou
Thália Színház- Old Shatterhand
Winnetou
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Old Shatterhand
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.

