Program
A három testőr - Pannon Várszínház
Vándorfi László nem először vállalkozott arra, hogy Dumas-regényt vigyen színre
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2016. március 10. csütörtök, 14:00
Aki arra számít, hogy Alexandre Dumas regényét látja viszont a színen, csalatkoznia kell. Ez persze így van jól, hiszen az így is valamivel több mint kétórás előadás akár duplahosszú lenne, másrészt egy jó adaptációnak nem az a célja, hogy egy az egyben lemásolja az eredeti művet: gyanútlan filmrendezők például gyakorta beleesnek ebbe a hibába.
Vándorfi László nem először vállalkozott arra, hogy Dumas-regényt vigyen színre, három évvel ezelőtt a társulat a Monte Cristo grófjából készült adaptációt már bemutatta. A mostani előadásban a regényhez képest néhány cselekményszálat elhagyott, illetve néhány ponton változtatott a történeten is. Vidékről Párizsba érkezik az ifjú D'Artagnan, hogy bekerüljön a király testőrségébe, amelyben apja is szolgált. A nyughatatlan fiatal összetűzésbe keveredik Athosszal, Porthosszal és Aramisszal, a párbajnál azonban kiderül: mindhárom ellenfele királyi testőr.
Rátermettségét a bíboros gárdistáinak lekaszabolásakor bizonyítja, és elnyeri a testőrök barátságát is.
Dumas, a romantika egyik legjelentősebb képviselőjeként ebben a darabban is hatalmas érzelmeket mutat meg, ezáltal az előadás aktualizálás nélkül is "beletalál a mindenkori viszonyokba" - fejtette ki az igazgató, hozzátéve, hogy az érzelmek mellett a siker, a karrier és az érvényesülés kérdését boncolgatja a darab.
Az előadásban kettős szereposztásban mutatkozik be Szente Árpád Csaba, aki Buckingham herceg és Aramis szerepét is megformálja - mondta Vándorfi László, hozzátéve, hogy Richelieu bíboros szerepét Gazdag Tibor alakítja, a jelmeztervező Justin Júlia, a díszlettervező Kovács Yvette Alida.
Az előadásban nagy szerepet kap a vívás, mely nem csupán "színészi kardcsattogtatás", hanem jelenetértékű helyzeteket előidéző látványosság - fogalmazott a teátrum vezetője. Dumas 1844-ben írta a regényt, amelyet családi háttere is inspirált, hiszen apja a francia forradalom tábornoka volt - mondta Vándorfi László.
Ajánlatunk
Csajkovszkij: Rómeó és Júlia nyitányfantázia Beischer-Matyó Tamás: Quaint Dances Prokofjev: V. szimfónia Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Wei-Chung Chen
Ajánló
Vajda: Magnificat Mozart: c-moll mise Országos Egyesített Kórus Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor
Egy különleges zenei utazásra hívja Önöket a Budafoki Dohnányi Zenekar a tengerentúl inspiráló hangzásvilágába. Az est a huszadik századi amerikai…
Vajda: Magnificat Mozart: c-moll mise Országos Egyesített Kórus Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





