Program


Az Alteo bemutatja: BDZ – Az energia hangja - Beethoven sorozat 3

Az Alteo bemutatja: BDZ – Az energia hangja - Beethoven sorozat 3

MŰSORVÁLTOZÁS!
Idei Beethoven-sorozatunk harmadik, egyben záró koncertjére két egyedi darabot választottunk az életműből.

 több

Aktuális előadások



Beethoven egyetlen hegedűversenye szokatlanul gyorsan, szinte lázas alkotó tempóban született 1806 vége felé – bemutatójára közvetlenül karácsony előtt került sor Bécsben, Franz Clement hegedűművész közreműködésével. Mai koncertünkön Kelemen Barnabás játssza a hegedű szólót. Három tétele a versenyművek szokásos felépítését mutatja: az első tétel egy szonátaforma, a második lassú tempójú variációsor egy kantábilis témára és a harmadik lendületes rondó. Mindezek alapján azonban ne gondoljuk, hogy a darab sablonos, vagy elnagyolt volna. A részletek olykor a legkevésbé sem hagyományosak. Talán elég, ha ezúttal csak a kezdőtaktusokra hívjuk fel a figyelmet. Az első ütemben semmi mást nem hallunk, csak az üstdob négy ütését. Az ismételgetett négy mély “d” után hangzik fel a zenekar D-dúr akkordja, s szólal meg egy dallam-féle a hangszereken. Pár taktus múlva ismét a dob következik, ezúttal “a”-hanggal. Majd a hangismétlés ötletét átveszik a vonósok. “Disz” hangot ismételgetnek – ami elképesztő ötlet egy D-dúr hangnemű kompozíció elején, hiszen azonnal “kivezet” az alapul választott tonalitásból. Hasonló merészségek nemhogy Beethoven kortársainak, a sok generációval későbbi komponistáknak sem jutottak eszébe.
A hangverseny második részében Kismartoni mise csendül fel, melyről Beethoven így írt a kiadójának: „Misémről, amint egyáltalában magamról, nem szívesen mondok bármit is, de azt hiszem, úgy kezeltem benne a szöveget, ahogyan még kevesen”.  És ez valóban így van: a mise hagyományos öt tételét (Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Agnus Dei) öt zenei tételbe foglalta (azaz nem aprózta el a szövegrészeket, ahogy eddig szokás volt), melyek a hangnemi rendjük alapján akár egy szimfóniát is kiadhatnának. A művet ugyanaz az Esterházy Miklós rendelt meg, aki Haydn kismartoni misé­inek megrendelője is volt. 

Beethoven: Hegedűverseny
Beethoven: Kismartoni mise

Csereklyei Andrea - szoprán
Megyesi Schwartz Lúcia - alt
Szerekován János - tenor
Blazsó Domonkos - basszus

Purcell Kórus (karigazgató: Vashegyi György)

Beethoven: Prométheusz teremtményei - kísérőzene

Kelemen Barnabás – hegedű
Vezényel: Hollerung Gábor

Ajánló


MŰSORVÁLTOZÁS: Yeruham Scharovsky váratlan betegsége miatt nem tudja dirigálni a 2019. január 26-i…