Program
Vörös Szilvia és Mocsári Károly
„Először akkor éreztem, hogy nyerhetek, amikor láttam Marton Éva arcán a mosolyt, amint felkonferálja a nagydíjast.” Az I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny fődíjasa, a Zeneakadémián 2013-ban végzett, egyedüli magyarként a döntőbe jutott Vörös Szilvia nyilatkozott ekként a verseny legfeszültebb pillanatairól. több
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2015. november 7. szombat, 19:00
„Borzasztóan érdekes, hogy a zsűri az első naptól fogva szinte ragaszkodott az első helyéhez – nyilatkozta Marton Éva –, én azonban nem pontozhattam, mert Szilvia valamikor a növendékem volt. A versenyre már nem én készítettem föl, hiszen egy éve már egyedül dolgozik, önálló művész.” Első önálló zeneakadémiai dalestjén az 1986-os Liszt-Bartók verseny győztese, napjaink egyik meghatározó Rahmanyinov-játékosa, Mocsári Károly lesz a Prima Junior-díjas énekesnő partnere. Az orosz mester dalaiból és zongoraműveiből állítottak össze páratlanul izgalmas műsort. „Az oratóriumok és a dalok kicsit más hangot és hangvételt követelnek meg, mint az opera – mondta egy interjúban Vörös Szilvia – Az egyházi műveknél fontos, hogy lélekben is ott legyen az ember, a dalok pedig azért állnak közel hozzám, mert bensőségesek.”
Műsor:
Rachmanyinov: cisz-moll prelűd op 3./2
Rachmanyinov: Szívem titkos hangjai op 26/1
Rachmanyinov: Vocalise op 34/14 (Kocsis Zoltán átirata)
Rachmanyinov: Tavaszi áradás op 14/11
Rachmanyinov: Románc op 10/6
Rachmanyinov: Ne légy szomorú op 14/8
Rachmanyinov: Reggel op 4/2
Rachmanyinov: Az éj titkos csendjében op 4/3
Rachmanyinov: Könyörögve kérlek op 4/1
Rachmanyinov: A katona menyasszonya op 8/4
Rachmanyinov: g-moll prelűd op 23/5
Rachmanyinov: Ablakom előtt op 26/10
Rachmanyinov: Tavirózsa op 8/1
Rachmanyinov: Pulcsinella op 3/4
Rachmanyinov: gisz-moll prelűd op 39/12
Rachmanyinov: Szép mint a nap op 14/9
Rachmanyinov: Mikor nála jártam op 14/4
Rachmanyinov: Like blossom dew freshened to gladness Op 8/2
Rahmanyinov: Esz-dúr etűd, op. 33/7
Közreműködik: Vörös Szilvia (szoprán), Mocsári Károly (zongora)
Ajánlatunk
Brahms: Rondo alla zingarese (Szüts Apor átirata) Liszt: Magyar rapszódia no. 4. (d-moll) Csajkovszkij: Hattyúk tava – Magyar tánc Mancusi: Egy nyári nap Bartók: 1. szvit Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Guido Mancusi
Stravinsky: Zsoltárszimfónia Budafoki Dohnányi Zenekar Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó) Előad és vezényel: Hollerung Gábor
Ajánló
Csajkovszkij: Rómeó és Júlia nyitányfantázia Beischer-Matyó Tamás: Quaint Dances Prokofjev: V. szimfónia Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Wei-Chung Chen
Vajda: Magnificat Mozart: c-moll mise Országos Egyesített Kórus Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor
Egy különleges zenei utazásra hívja Önöket a Budafoki Dohnányi Zenekar a tengerentúl inspiráló hangzásvilágába. Az est a huszadik századi amerikai…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



