Künstler

Földes Tamás
Színművész.
Érettségit követően két éven keresztül a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult, majd felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatára, ahol Szinetár Miklós osztályába járt. Miután lediplomázott, 1990-ben került a Rock Színházhoz, itt több musical főszerepében láthatta őt a közönség (Nyomorultak: Jean Valjean, Evita: Che Guevara, Miss…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Színművész.
Érettségit követően két éven keresztül a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult, majd felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatára, ahol Szinetár Miklós osztályába járt. Miután lediplomázott, 1990-ben került a Rock Színházhoz, itt több musical főszerepében láthatta őt a közönség (Nyomorultak: Jean Valjean, Evita: Che Guevara, Miss Saigon: John.) A Rock Színház megszűnését követően két évig játszott a Budapesti Operettszínháznál, három évig pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt. Feltűnt a Makrancos hölgyben (Petrucchio), a Bob hercegben (Plummpudding), A három testőrben (Porthos). Ezután újból a Budapesti Operettszínház szerződtette, a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Kánkán, a Gólem, a Mozart! és a Rómeó és Júlia című előadásokban játszott. Külföldön is szerepelt, többek között Németországban (Marica grófnő, Evita), Svájcban (Evita), Londonban (Dorian Gray), Olaszországban (Mária evangéliuma, Csárdáskirálynő) és Japánban (Marica grófnő). Színészmesterséget oktat a Pesti Broadway Stúdióban. 2005-ben megjelent saját lemeze, melynek címe: Negyvenedik Tél. Elnyerte a Súgó Csiga díjat is.
2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
Díjak, elismerések:
Kaszás Attila-díj (2020)
Artisjus-díj
Súgó Csiga-díj
eMeRTon-díj
Év színésze
Év musicalszínésze
Színházi szerepeiből:
Amerikai komédia – Alphonse Soupault, lapkiadó, megfélemlített férj
Csárdáskirálynő – Feri bácsi
A mosoly országa – Csang, a herceg nagybátyja
A Szépség és a Szörnyeteg – Perc úr, az óra
Abigél – Vitay tábornok, Gina apja
A doktor úr – dr. Sárkány
A három testőr – Porthos
Atilla – Isten kardja – Vigilász
Bob herceg – Plummpudding
Dr. Bőregér – Dr. Falke
Elisabeth – Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa
Evita – Che
Ghost – Kórházi szellem
István, a király – Koppány, a lázadó
Koldusopera – Peachum
Makrancos hölgy – Petrucchio
Marica grófnő – Dragomir Popolescu Moritz herceg
Monte Cristo grófja - Villefort
Miss Saigon – John
Mozart – Leopold Mozart
Nyomorultak- Jean Valjean
Az ördög – Az Ördög[4]
Ördögölő Józsiás- Lámsza, Tündérország öreg királya
Párizsi élet – Gondremark báró
Rebecca- Frank Crawley, Maxim barátja
Rómeó és Júlia – Lőrinc barát
Rudolf – Taaffe gróf, miniszterelnök
Szentivánéji Álom- Vackor
Sztárcsinálók – Juvenális
Veled, Uram – István király
Vértestvérek – Narrátor; Tejesember; Nőgyógyász; Kalauz; Rendőr
Isten Pénze – Ebenezer Scrooge
Lady Budapest – Szurov
Virágot Algernonnak – Frank Reilly
Filmes szerepeiből:
Atilla, Isten kardja (1993) .... Vigilász
Örök hűség (2022) .... Bor Ernő

"Száguld a élet"- musical válogatás és Arany Kotta Díjátadó
Békéscsabai Jókai Színház- Schauspieler/Schauspielerin

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- János apostol

A CHICAGÓI HERCEGNŐ
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Alexej Zénó Luparovics nagyherceg, Moránia uralkodója

A Csárdáskirálynő
Budapesti Operettszínház.- Feri bácsi

A Csárdáskirálynő
Budapesti Operettszínház.- Schauspieler/Schauspielerin

A csendestárs
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Doc

A doktor úr
Thália Színház- Schauspieler/Schauspielerin

A mosoly országa
Budapesti Operettszínház- Csang, a herceg nagybátyja, Főeunuch

A nagyenyedi két fűzfa
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Tordai Szabó Gerzson, a kollégium rektora; Feri bá, az osztálykirándulás vezetője

A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház- Perc úr, az óra

A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház- Perc úr, az óra
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház- Mister Ketyegi

A víg özvegy
Budapesti Operettszínház- Báró Zéta Mirkó
Abigél
Budapesti Operettszínház- Vitay Tábornok

Abigél
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Vitay Tábornok

Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Vitay Tábornok

Abigél
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Vitay Tábornok

ABIGÉL
Thália Színház- Vitay Tábornok

Abigél - musical
Budapesti Operettszínház- Vitay Tábornok

Abigél - musical
Budapesti Operettszínház- Vitay Tábornok

Az ördög
Karinthy Színház- Ördög

Az Orfeum mágusa
Budapesti Operettszínház- Maxi - az Orfeum mindenese

BÁRSONY-LŐRINCZY: AMERIKAI KOMÉDIA - szvingjáték két részben -
Kölcsey Központ- Schauspieler/Schauspielerin

Beszélő levelek
MOMkult- Fellépő

Beszélő levelek - Február
Mozsár Műhely- Fellépő

Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála
Budapesti Operettszínház- Schauspieler/Schauspielerin

Budapesti Operettszínház: Parasztopera
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Regisseur

Carmen
Budapesti Operettszínház- Mendoza, polgármester

Csárdáskirálynő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Feri bácsi

Csárdáskirálynő
Budapesti Operettszínház- Feri bácsi

Csárdáskirálynő
Budapesti Operettszínház- Feri bácsi

Egy éj Velencében
Budapesti Operettszínház- Delacqua, velencei szenátor

Egy éj Velencében
Budapesti Operettszínház- Delaqua, velencei szenátor

Elfride Jelinek: Rohonc, avagy az öldöklő angyal
Tesla Teátrum- 4. Hírnök (O. úr, szerető)

Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Luigi Lucheni

Elisabeth
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Luigi Lucheni

ELISABETH 2025
KaposMusical Team- Luigi Luchene

Falusi Mariann est - Párhuzamos életrajzok
Általános- Vendég

Hamupipőke
Budapesti Operettszínház- Nevenincs király

Hegedűs a háztetőn
Budapesti Operettszínház- Tevje, a tejesember

Huszka Jubileumi Gála
Budapesti Operettszínház- Schauspieler/Schauspielerin

Ibusár
Budapesti Operettszínház- Vargányai Gusztáv/Talpighy Gusztáv

István, a király
Budapesti Operettszínház- Solt

Jekyll és Hyde
Budapesti Operettszínház- Jekyll apja

Johann Strauss: Egy éj Velencében avagy a Golyók háborúja
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Schauspieler/Schauspielerin

Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN
Margitszigeti Színház- Tevje, a tejesember

Kálmán Imre: A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - operett két felvonásban - a Budapesti Operettszínház előadása
Kölcsey Központ- Schauspieler/Schauspielerin

Kálmán: Chicagói hercegnő A Budapesti Operettszínház előadása / BTF
Müpa- Alexej Zénó Luparovics nagyherceg, Moránia uralkodója

Koldusopera
Thália Színház- Peachum

Koncert a Farsang tiszteletére
József Attila Színház- Schauspieler/Schauspielerin

Lady Budapest
Budapesti Operettszínház- Szurov

Legendás Mátyás
6szín- Vándor

Légy jó mindhalálig
Pécsi Nemzeti Színház- Valkay tanár úr

Leonard Cohen és Irving Berlin - Falusi Mariann estje
Zsidó Kulturális Fesztivál- Vendég

Lévay-Kunze: ELISABETH
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa

Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Frank Crawley

Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..- János apostol

MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház- János apostol

Marica grófnő
Budapesti Operettszínház- Kudelka, főkomornyik

Maya
Budapesti Operettszínház- Bambó, zenebohóc

Mikó Csaba - Závada Péter - Szemenyei János: Sándor Mátyás
Gyulai Várszínház- Matifou

Mozart!
Budapesti Operettszínház- Leopold

Musical csillagok 2011.
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin

Neil Simon: Ágytól asztalig
Általános- Claude

Nine - Kilenc
Budapesti Operettszínház- A fürdő tulajdonosa

Ördögölő Józsiás
Budapesti Operettszínház- Lámsza, Tündérország királya

Parasztopera Fesztivál Megnyitó - Koncert szimpóziummal
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Weiteres

Rebecca
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Frank Crawley

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház- Frank Crawley

Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.- Lőrinc barát (19.30-kor)
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház- Lőrinc barát

Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Lőrinc barát

Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Lőrinc barát

Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház- Lőrinc barát

Rudolf
Budapesti Operettszínház- Taaffe gróf, miniszterelnök

Russel: Vértestvérek - musical
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Narrátor

Sándor Mátyás
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Matifou

Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház.- Vackor

Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Vackor

Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Vackor
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera
Budapesti Operettszínház.- Solt, magyar főúr

Tajtékos Dalok - Boris Vian revü
Budapesti Operettszínház- PAUL és...

Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.- János apostol

Várkonyi Mátyás Színtársulás: Messiás.ma - Rockoratorikus passió Händel oratóriuma nyomán
Müpa- Schauspieler/Schauspielerin

VÉGZETES CSAPDA
RS9 Színház- Sidney

Veled, Uram!
Thália Színház- István, Magyarország királya

Veled, Uram!
Budapesti Operettszínház- István király

Vértestvérek
József Attila Színház- Narrátor

Vértestvérek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Narrátor

Virágot Algernonnak
Budapesti Operettszínház- Frank Reilly

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Általános 2- Fejedelem

X Abigél
Budapesti Operettszínház- Vitay Tábornok

X Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Luigi Lucheni

X Marica grófnő
Budapesti Operettszínház- Dragomir Populescu Moritz herceg

X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )
Budapesti Operettszínház- Dragomir Populescu Moritz herceg

X Parasztopera
Budapesti Operettszínház- Regisseur

X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház- Vackor

X Veled, Uram!
Budapesti Operettszínház- István király

XCsínom Palkó
Budapesti Operettszínház- Tyukodi pajtás / Kárló, Förgeteg / Ottó

XGhost
Budapesti Operettszínház- Kórházi szellem

xMozart!
Budapesti Operettszínház- Leopold Mozart

xxÉn és a kisöcsém
Budapesti Operettszínház- Kelemen Félix

Yeston-Stone: Titanic
Szegedi Szabadtéri Játékok- Isidor Straus, utas

Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Tünde Tickets Kft.- Feri bácsi

zzAmerikai komédia
Budapesti Operettszínház- Alphonse Soupault, megfélemlített férj

zzCAROUSEL – Liliom
Budapesti Operettszínház- Rendőrőrmester

zzChicagói hercegnő
Budapesti Operettszínház- Alexej Zénó Luparovics

zzIsten pénze
Budapesti Operettszínház- Ebenezer Scrooge

zzLevelek otthonról Jávori Ferenc "Fegya" szerzői estje
Budapesti Operettszínház- Schauspieler/Schauspielerin

zzLuxemburg grófja
Budapesti Operettszínház- Sir Basil

zzMenyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Herskovics

zzRebecca
Budapesti Operettszínház- Frank Crawley
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!