Artyści
László Horváth
Színművész.
Dombóváron született. Budapesten, az ELTE Cukor utcai Gyakorló Gimnáziumában érettségizett. Középiskolásként egyetemi színpadi műsorok szereplője volt. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1965–1967-ben a Békéscsabai Jókai Színház, 1967–1970 között a Kecskeméti Katona József Színház, 1970-től 1979-ig a Veszprémi Petőfi Színház, majd 1984-ig a filmgyár társulatának…
Aktualne tytuły
Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.
Színművész.
Dombóváron született. Budapesten, az ELTE Cukor utcai Gyakorló Gimnáziumában érettségizett. Középiskolásként egyetemi színpadi műsorok szereplője volt. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1965–1967-ben a Békéscsabai Jókai Színház, 1967–1970 között a Kecskeméti Katona József Színház, 1970-től 1979-ig a Veszprémi Petőfi Színház, majd 1984-ig a filmgyár társulatának tagja. 1984-től a Vígszínház művésze. Markáns arculatú karakterszínész volt, magas termetű, barna bőrű, sötét hajú, bajszú, szemű férfi volt, aki filmszerepekben jellegzetes magyar típust képviselt. Hangja mély, beszédtechnikája kifogástalan.
Pályája kezdetétől filmezett, több mint harminc játékfilmben kapott szerepet. Jancsó Miklósnak szinte valamennyi alkotásában játszott. Epizódfeladatokban is megjelenítette sajátos művészi kézjegyét. A „fényes szelek” nemzedékét idézte meg az Angi Vera Neubauerjaként, családi emlékeiből is táplálkozhatott A másik ember vasutasának megformálása. Kemény kötésű csikós volt a Hosszú vágta kockáin.
Gyakran szerepelt tévéfilmekben is.
Díjai:
Jászai Mari-díj (1979)
A bábjátékos
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Quattrino
A dzsungel könyve
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Buldeó
A dzsungel könyve
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Buldeó
A revizor
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Aktor
Aida ( musical )
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- AMONASRO
Bornemisza Péter: Magyar Elektra I.
E-Europe Kft.- Aktor
Bornemisza Péter: Magyar Elektra II.
E-Europe Kft.- Aktor
Bornemisza Péter: Magyar Elektra III.
E-Europe Kft.- Aktor
Bornemisza Péter: Magyar Elektra IV.
E-Europe Kft.- Aktor
Bornemisza Péter: Magyar Elektra V.
E-Europe Kft.- Aktor
Csíksomlyói magyar passió
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Péter
Csíksomlyói magyar passió
Veszprémi Petőfi Színház- Péter
Csíksomlyói Magyar Passió
E-Europe Kft.- Péter
Csíksomlyói magyar passió
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Mordiás
Csíksomlyói magyar passió
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Péter
Egerek és emberek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Lennie
Holdbeli csónakos, Forrás Színház, Budapest
Kálmán Imre Művelődési Központ- Idoméneus katonája
Karnyóné
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Főtündér
Karnyóné - vendégjáték
Új Színház- Főtündér
Kígyómarás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Betlehemező
Koccanás - utolsó előadás
Katona József Színház- Vállalkozó
Kövek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Aktor
Kövek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Játssza
Liliom
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Berkovics, rendőr
Lúdas Matyi
Veszprémi Petőfi Színház- Aktor
LÚDAS MATYI - a Forrás Színház előadása
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Aktor
Magyar Elektra
Nemzeti Színház- Aktor
Magyar Elektra
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Aktor
Magyar Elektra / KERFESZT
Új Színház- Aktor
My fair lady
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Lord Boxington
Shakespeare: Macbeth
Klebelsberg Kultúrkúria- Banquo
Szamártestamentum
Veszprémi Petőfi Színház- Aktor
Szamártestamentum-vendégjáték
Új Színház- Aktor
SZÉKELY BETLEHEMES
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Aktor
Székely betlehemes
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Aktor
Székely betlehemes
Veszprémi Petőfi Színház- Aktor
Szivárvány szép kapujában
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Aktor
Szivárvány szép kapujában-mesejáték
Új Színház- Aktor
Tigris és hiéna
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- II. Vak Béla
Polecamy
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.