Künstler
Szabó Levente
Budapesten született. Fiatalon a tánc mellett többek között szertornával is foglalkozott, később egy sérülés után döntött úgy, hogy inkább a táncra koncentrál. Tanult a Táncművészeti Főiskolán is, később pedig elvégezte a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolát. Idén érkezett Miskolcra, a társulat új tagja, aki korábban már eltáncolta a Diótörő…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Budapesten született. Fiatalon a tánc mellett többek között szertornával is foglalkozott, később egy sérülés után döntött úgy, hogy inkább a táncra koncentrál. Tanult a Táncművészeti Főiskolán is, később pedig elvégezte a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolát. Idén érkezett Miskolcra, a társulat új tagja, aki korábban már eltáncolta a Diótörő több szerepét is, volt Molnár Ferenc Liliomja, és játszotta Lysandert is Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájából. Első miskolci bemutatója a Rómeó és Júlia, amiben Benvoliót játssza, Rómeó másik, jóval higgadtabb barátját.
3kívánság
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
BUDAPESTI BEMUTATÓ RÓMEÓ ÉS JÚLIA - Miskolci Nemzeti Színház
Nemzeti Táncszínház- Benvolio
BUDAPESTI BEMUTATÓ SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
Nemzeti Táncszínház- Dudás, fúvó-foldozó
Diótörő
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Egérkirály
Fenevadak
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Bika
Hová lett Hófehér?
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- A herceg:
Jászol-mese Betlehemben
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- A három pásztor egyike
KFT-Bál az operában 30!
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Balettművész
Miskolci Nemzeti Színház: Cseh Dávid: Fenevadak
MU Színház- Bika
Rómeó és Júlia
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Benvolio
Shakespeare-Csajkovszkij: Rómeó és Júlia
Gyulai Várszínház- Benvolio
Shakespeare-szonettek
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Táncos
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!

