Artyści
Panka Kovács
Színész.
2014 óta a Baltazár Színház társulatának tagja.
Már gyerekkorában is szeretett volna színész lenni. Korábban több előadást látott a Baltazár Színháztól, és úgy döntött, szeretne a csapat tagja lenni. Először a Művészeti Központ diákja volt, majd a társulat tagja lett. Első szerepében – a…
Aktualne tytuły
Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.
Színész.
2014 óta a Baltazár Színház társulatának tagja.
Már gyerekkorában is szeretett volna színész lenni. Korábban több előadást látott a Baltazár Színháztól, és úgy döntött, szeretne a csapat tagja lenni. Először a Művészeti Központ diákja volt, majd a társulat tagja lett. Első szerepében – a Boldog Óra című előadásban – olyan idomárt alakított, aki érti az állatok nyelvét. Kedvencei között van a Pitypang című előadás is, hiszen imád táncolni, és úgy érzi, ebben a produkcióban a táncon keresztül ki tudja fejezni legmélyebb érzéseit is. Legnagyobb szerepét a Kováts Kriszta által rendezett Az üstökös című előadásban kapta. Ő volt benne Üstike, a lázadó kamaszlány, aki soha nem fél kimondani az igazat.
Szabadidejében zenét hallgat, számítógépes játékokkal játszik és olvas. Nagyon szereti a fantasy könyveket, kedvencei a Narnia, a Harry Potter és az Alkonyat.
Polecamy
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.

