Künstler
Revuczky Nóra
1989-ben született, Budapesten. Hat évesen kezdett néptáncolni, hat évig a Csepel Néptáncegyüttesben, majd négy évig a százhalombattai Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában.
Érettségi után felvették a Budapest Bábszínház Bábszínészképző Stúdiójába, ahol 3 év után Színész II. – Bábszínész képesítést szerzett.
Jelenleg a Bábrakadabra Bábszínház vezetője és…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
1989-ben született, Budapesten. Hat évesen kezdett néptáncolni, hat évig a Csepel Néptáncegyüttesben, majd négy évig a százhalombattai Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában.
Érettségi után felvették a Budapest Bábszínház Bábszínészképző Stúdiójába, ahol 3 év után Színész II. – Bábszínész képesítést szerzett.
Jelenleg a Bábrakadabra Bábszínház vezetője és az egri Eszterházy Károly Főiskola levelezős pedagógia- és mozgóképkultúra és médiaismeret szakos hallgatója.
Délibáb Társulat: Az elveszett királyság / MINIMATINÉ
Müpa- Széltündér
Holle anyó
Jegycenter Kft.- Szorgos lány
Holle anyó - bábelőadás
Jegycenter Kft.- Klára, a szorgos lány
Kacor király és más állatmesék - bábelőadás
Jegycenter Kft.- Kacor király, Nyúl
Moha és Páfrány- Az egymutatós óra - bábelőadás
Jegycenter Kft.- Páfrány, Tündér, Tücsök
Rémusz bácsi meséi - bábelőadás
Jegycenter Kft.- Farkas, Mesélő
Rémusz bácsi meséi - bábszínházi matiné
Jegycenter Kft.- Róka, Bárány
Üssed, üssed botocskám!
Jegycenter Kft.- Feleség
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!