Umelec

Milán Taletovics
Karigazgató.
A szegedi Zenekonzervatórium régizene-blockflöte és ütő szakon egy évet tanult, majd 2005-ben a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskolában színpadi táncos szakképesítést szerzett. Eközben énektanulmányokat folytatott Andrejcsik Istvánnál. 2004-2010 a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának, 2010-től énekkarának a tagja. 2005-ben felvételt nyert az Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar…
Aktuálne programy
Nenašiel sa žiaden aktuálny program.
Karigazgató.
A szegedi Zenekonzervatórium régizene-blockflöte és ütő szakon egy évet tanult, majd 2005-ben a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskolában színpadi táncos szakképesítést szerzett. Eközben énektanulmányokat folytatott Andrejcsik Istvánnál. 2004-2010 a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának, 2010-től énekkarának a tagja. 2005-ben felvételt nyert az Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar magánének szakára, ahol 2010-ben énekművész, énektanár diplomát kapott. Részt vett Nádor Magda, Ionel Pantea, Laki Krisztina, Polgár László, Berle Stanford Rosenberg és Pál Tamás kurzusain.
A Szegedi Nemzeti Színház énekkarának karigazgatója.
Szerepei a Szegedi Nemzeti Színházban:
Gryllus Samu, Fábián Péter: Oltalomkeresők - Játsszák
Szegedi Nemzeti Színház: Dömötör-díj 2025 - Fellépők
Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady - Harry
Ránki György: Pomádé király új ruhája - Kikiáltó / Kapitány
Giacomo Puccini: Manon Lescaut - Tengerészparancsnok
Giuseppe Verdi: A kalóz - Selimo Aga
Ifj. Johann Strauss: A denevér - Frank
Georg Büchner – Závada Péter – Subicz Gábor: Leonce és Léna - Kalapos 2
Giacomo Puccini: Bohémélet - Benoit / Alcindor
Presser Gábor-sztevanovity Dusán: A padlás - Meglökő
Giacomo Puccini: Gianni Schicchi - Jegyző
Ruggero Leoncavallo: Bajazzók - I. parasztlegény
Dargay-nepp-romhányi-strauss: Szaffi - Ahmed Pasa
Dés-nemes-böhm-korcsmáros-horváth: Valahol Európában - Leventeoktató
Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro Házassága - Antonio
Georges Bizet: Carmen - Moralès
Gioachino Rossini: A sevillai borbély - Őrtiszt
Kacsoh–heltai–bakonyi: János vitéz - Strázsamester
Wolfgang Amadeus Mozart-lackfi János: Parázsfuvolácska - Porondmester
Gaetano Donizetti: Don Pasquale - Jegyző
Zenéjét Szerezte: Ermanno Wolf-ferrari Szövegét Shakespeare Nyomán Giovacchino Forzano Írta.: Sly, avagy történet az alvóról, akit felébresztettek - Katona
Giuseppe Verdi: A trubadúr - Egy cigány
Tóth Péter: Árgyélus királyfi - Márton
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - Lanchester
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - Winchester
Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola - II. Őrtálló
Giacomo Puccini: Tosca - Börtönőr
Lehár Ferenc-victor Léon-leo Stein: A víg özvegy - Prisics, katonai attasé
Csukás István-nagy Imre Erik: Szökevény csillagok - Szamár
Huszka Jenő-martos Ferenc-bakonyi Károly: Bob herceg - Lord Lancaster, gárdakapitány
Giuseppe Verdi: Rigoletto - Porkoláb
Huszka Jenő - Szilágyi László: Mária főhadnagy - Csajághy
Ránki György: Pomádé király új ruhája - Kapitány
Umberto Giordano: André Chénier - Háznagy, majd Börtönőr
Valla Attila - Szikora Róbert: MACSKAFOGÓ - Macsó
Giuseppe Verdi: Traviata - Komornyik
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - Hübner báró
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - Kiss, közjegyző
Munkái a Szegedi Nemzeti Színházban:
Gaetano Donizetti: Don Pasquale - Karigazgató
Engelbert Humperdinck: Jancsi és Juliska - Karigazgató
Gryllus Samu, Fábián Péter: Oltalomkeresők - Karvezető
Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola - Karigazgató
Giacomo Puccini: Pillangókisasszony - Karigazgató
Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady - Karigazgató
Ránki György: Pomádé király új ruhája - Karigazgató
Gaetano Donizetti: A csengő / Rita - Karigazgató
Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Karigazgató

A víg özvegy
Szegedi Nemzeti Színház- Prisics, katonai attasé

A. J. Lerner - F. Leowe: My Fair Lady
Szegedi Nemzeti Színház- Harry

André Chénier
Szegedi Nemzeti Színház- Háznagy, majd Börtönőr

Bizet: Carmen
Szegedi Nemzeti Színház- Moralès

Bob herceg
Szegedi Nemzeti Színház- Lord Lancaster, gárdakapitány

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában
Szegedi Nemzeti Színház- Leventeoktató

Dömötör-díj Színházi Díjátadó Gála
Szegedi Nemzeti Színház- Herec/čka

G. Donizetti: A csengő / Rita
Szegedi Nemzeti Színház- Karigazgató

G. Puccini: Manon Lescaut
Szegedi Nemzeti Színház- Tengerészparancsnok

G. Puccini: Pillangókisasszony
Szegedi Nemzeti Színház- Karigazgató

G. Verdi: A kalóz
Szegedi Nemzeti Színház- Selimo Aga

Gaetano Donizetti: Don Pasquale
Szegedi Nemzeti Színház- Jegyző

Giacomo Puccini: Bohémélet
Szegedi Nemzeti Színház- Benoit / Alcinfor

Giuseppe Verdi: A trubadúr
Szegedi Nemzeti Színház- Egy cigány

ifj. Johann Strauss: A denevér
Szegedi Nemzeti Színház- Frank

J. Stein - J. Bock-S. Harnick: Hegedűs a háztetőn
Szegedi Nemzeti Színház- Karigazgató

Luxemburg grófja
Szegedi Nemzeti Színház- Winchester

Macskafogó
Szegedi Nemzeti Színház- Macsó

Mandragóra
Szegedi Nemzeti Színház- Al

Mária főhadnagy
Szegedi Nemzeti Színház- Csajághy

Mozart-Lackfi: Parázsfuvolácska
Szegedi Nemzeti Színház- Porondmester

Pomádé király
Szegedi Nemzeti Színház- Kapitány

Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A padlás
Szegedi Nemzeti Színház- Meglökő

Ránki György: Pomádé király új ruhája
Szegedi Nemzeti Színház- Kikiáltó / Kapitány

Rebecca
Szegedi Szabadtéri Játékok- Külső karvezető

Rigoletto
Szegedi Nemzeti Színház- Porkoláb

Szeged Első Lions Club Jótékonysági gyermekelőadása Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A PADLÁS
Szegedi Nemzeti Színház- Meglökő

Szökevény csillagok
Pécsi Nemzeti Színház- Szamár

Szökevény Csillagok
Szegedi Nemzeti Színház- Szamár

W. A. Mozart: A varázsfuvola
Szegedi Nemzeti Színház- Karigazgató
Ponuky
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.