Danton halála

Kétszáz éve, 1813. október 17-én született Georg Büchner, lángelme, a csodálatos drámaíró. Ebből az alkalomból mutatjuk be a Danton halála című remekművét, melyet 1835-ben, alig 22 évesen írt.
Párizs, 1793. A városban dühöng a terror. A forradalom egyik vezéralakja Danton, aki egykor maga is részt vett a kivégzésekben; jóváhagyta, sőt támogatta azokat. Ám ahogy kezdtek elfajulni a mészárlások, belefásult a „forradalmi bíró” szerepébe; töprengőbb és dekadensebb lett. Úgy érzi, a forradalomnak egy jobb életet kellett volna elhoznia – a mostani káoszt és mértéktelenséget már nem tudja elfogadni. „Bábok vagyunk mindnyájan, ismeretlen hatalmak dróton ráncigálnak, nem mi magunktól mozgunk” – mondja, félreáll az események sodrából, és egyre inkább a testiség élvezeteinek szenteli napjait. Feledni próbál, és élni az életet. Ám a forradalom kérlelhetetlenséget mutató vezetői, Robespierre és Saint-Just csak erre az elgyengülésre várnak, és elhatározzák, hogy megsemmisítik immár politikai ellenféllé vált egykori harcostársaikat. Dantont és barátját, a költő Camille Desmoulins-t elfogják, és a börtönné alakított Luxembourg-palotába zárják. Danton a börtönben még bizakodik, becsületesen és nyílt kártyákkal védekezik, ám már szó sincs igazságosságról és törvényről: a vádlók elképesztő demagógiával elérik, hogy Danton tárgyalása a halálos ítélet felé terelődjön. Dantonnak esélye sincs a megmenekülésre, és végül ő is elindul a vérpad felé. Felesége, Júlia, megmérgezi magát, Camille kedvese, Lucile pedig őrülten kószál az utcán, s már csupán annyit képes odakiáltani a kíváncsiskodóknak: „Éljen a király!”

Georg Büchner (1813-1837) német drámaíró, egy hesseni orvoscsaládból származott, és maga is orvosnak, természettudósnak készült. 1834-ben a giesseni egyetemen névtelenül, két társával együtt kiadta a Hesseni Hírmondó című röpiratot, s mivel a rendőrségi nyomozás bebizonyította az ő szerzőségét is, kénytelen volt Strassbourgba menekülni. Üldöztetése idején fordította németre Victor Hugo Lucretia Borgia és Marie Tudor című drámáit, s ekkor (1835-ben) írta – vagy Lengyel Menyhért szavaival élve: „ordította ki magából” – a Danton halálát és a Lenz című novelláját is, amellyel jó fél évszázaddal megelőzte a modern lélekelemzés módszereit. Az 1836-os évben két halhatatlan remekművet adott a világirodalomnak: a Leonce és Léna című pompás vígjátékot, illetve a Woyzeck című töredékes drámát. Ez év októberében Zürichbe költözött, ahol az egyetemen filozófiai előadásokat tartott. 1837 februárjában halt meg tífuszban, alig 23 évesen.